Címer
A sok-sok változás, ami a gyöngyösi kézilabdázást érte a közelmúltban, sok új dolgot hozott magával. A sikerekkel egyidejűleg ugyanis a feladataink és a felelősségünk is nőtt. Az új folyamatok egy, a jelenlegitől eltérő, profibb gondolkodásmódot követeltek, amiknek a külsőségekben is látszaniuk kell. Vagyis nemcsak a pályán leszünk profik, hanem azon kívül is. A Gyöngyösi Kézilabda Klub vezetősége júniusban külső tanácsadók segítségét kérte a klubot működtető szervezet kialakításához. Ezen folyamatok egyik részlete volt az új logó megtervezése.
Miért ez a logó?- tehetnénk fel a kérdést. A logónak – címernek – tükrözni kell mindazt az értéket, amit a Klub jelent, és amit szeretne magáról üzenni. Egyszóval jellemezve ez nem más, mint az a szellemiség, amelyet őseink évszázadokon keresztül fontosnak tartottak, és ami az itt élő embereket eggyé kovácsolva segítette át az idők folyamán. Gyöngyös város és több környező település címerében olyan régi és ősi szimbólumok találhatók, amelyről mi magunk oly keveset tudunk.
Erő: Bármely tevékenységben, amely a Klubhoz kapcsolódik, megfigyelhető a szív-lélek hozzáállás. Ebből fakad az a végtelen erő, ami akkor is egyként mozgatja a gépezetet, amikor a racionalitás már rég csődöt mondott.
Elszántság: A Klub történelmében számtalanszor bebizonyította azt, hogy kilátástalan és reménytelen helyzetben is képes helytállni, sőt a helyzetet saját javára fordítani. Ezzel az attitűddel találkozhatunk a pályán, a pálya körül, és a háttérben, a pályán kívül is.
Ember: A Klub az emberek által, az emberekért lett létrehozva, és ők működtetik. A pillanatnyi helyzet által megkívánt egyéni teljesítmények, a csapatszellem, a szponzori támogatás, a szurkolói támasz, a város, mint közösség, és a régió, mint befogadó mind-mind az egyének közös ügyért való együtt gondolkodása és cselekedete. A Klub hatással van a járni is alig tudó kisgyerektől az egész életét a kézilabdázással töltő idősekig egyaránt. Helyi és regionális határokon átnyúló felelősséggel tartozik az érintett emberek életébe.Talán ezek után nem is fog elcsépelt gondolatként hangozni az új címer szimbolikájának magyarázata.
1/ A Nap – (Erő)A nap a földi élet alkotóeleme. Olyan meghatározó elem, mely nélkül mi magunk sem léteznénk. „A Nap, a látható és a spirituális fényt, a külső és belső ragyogást, az égi és a földi tüzet, a dicsőséget, a pompát, a hatalmat, az uralmat, a királyságot, a nyugalmat, a szilárdságot, az állhatatosságot, az igazságosságot, a becsületességet, a nagylelkűséget, az eszességet, az éberséget, a fennköltséget, a gazdagságot jelképezi.”*1 Egyes kultúrák értelmezései szerint a régi címeren található csillag szimbolika magát a világot vezérlő felsőbb erőt „Isten” jellemzi. Ez még jóval korábban használatban volt, mint amikor mi magyarok felvettük a keresztény hitet. Egyszóval olyan alkotóeleme akár a kézilabda klubnak is, mely bölcs és tudatos használata sikereket kovácsolhat nekünk mindannyiunknak a jövőben.
2/ A Farkas – (Elszántság)„A farkas a vad szellem megtestesítője. Számtalan pozitív tulajdonságának köszönhetően nem csoda, hogy egyes népek gyakorlatilag istenítették. A farkas a hősök vezérlő állata. A hun-török-mongol népeknél is jelen van ez a sajátos farkaskultusz. a „farkas” névvel és totemisztikus jegyekkel ruházták fel a hun-magyarok nagy „falkavezérét” Attilát is. Ő népének „Nagy Farkasa” volt.Az őseink esetében totemállatnak elfogadott farkas az éberség, a bátorság és a vakmerőség mitikus állata. Jelen volt ő a legelőkelőbbek, a legbátrabbak neveként. Sőt egyes keleti népek eredetmítoszaiban is fontos helyet kapott. A tűzkör körül álló farkasok a régiek elképzeléseiben a legtökéletesebb példáját adják a fényőrzésnek, a meleg megtartásának, az idegenek elleni legtökéletesebb védelemnek.” *1Sokszor tévesen értelmezik azt, hogy valamely helyben élő család címerállata volt, vagy talán hasonló nevű birtokosok után került volna a város címerébe a farkas. A farkas a világi hatalmak és központok egyes jelképe volt, melynek eredete több mint 4000 éves.Nem csoda, hogy térségünk címereiben is szerepel ez az állat és az általa képviselt szellemiség. Szükségünk is lesz rá nem csak a pályán, hanem a pályán kívül is.
3/ A Hold – (Ember)„A Hold a személyiség-tudat rejtett, ellenőrizhetetlen és finom: érzékeny és befolyásolható (önkéntelen információ- befogadó) részét testesíti meg.A Hold a kollektív tudattalannal kapcsolatban álló individuális tudattalan lelkivilágot, és így mindazt a bennünk rejtőző (mágikus) erőt és hatalmat jelöli, amely életünket fenntartja és irányítja, anélkül hogy azt különösebben irányíthatnánk, befolyásolhatnánk, akaratunkkal, racionális értelmünkkel. Kötődni és oldódni vágyó belső lelki életünket testesíti meg, asztrál- érzékenységünket tehát, aminek köszönhetően tudattalanul állandóan kapcsolatban állunk a létezés más lényeivel és más létformáival. Végső soron az önkéntelen információ befogadási, információ átalakítási és visszatükrözési képességünket, valamint a tudattalan kreativitásunkat.”*2A mátraaljai emberek kreatívak, ahogy a kézilabdázóink is azok a pályán. Ahhoz, hogy mindezt megtehessék, szükség lesz a klubot körülvevő közösségre, tehát minden egyes EMBERre, aki valamit a klubért, tágabb értelemben a közösségért tesz.A címeren található stilizált kézilabdás kezet és a harcra, ütközetre utaló pajzsot nem hiszem, hogy különösképpen el kellene magyarázni. A pajzsot körülöleli egy hagyományos akác ornamentika, mely virágzáskor jó kedvet és tettre készséget jelent. A címer szimbólikus elemei tágabb értelmezésben az itt élők őseiktől örökölt értékeit jelképezik. A Gyöngyösi Kézilabda Klub a jövőben büszkén kívánja továbbvinni eme hagyományokat, valamint a szűkebb értelemben vett gyöngyösi kispályás kézilabdasport hagyományait, és ahhoz kapcsolódó értékeit. A kézilabda sokunknak hitet, erőt ad, ennek tükrében mindenki közös feladata az, hogy értékeiket megtartva közösen dolgozzunk érte.Remélem sokunknak lesz öröme a megújult GYKK bármelyik csapatának sikerében. A jövő ma kezdődik.
Források:
*1 Temesvári Gabilla – Magóc oldal
*2 www.ahimsa.hu