A Gyöngyösi Kézilabda Szurkolói Klub (GyKSzK)
A Szurkolói Klub szervezett formában 2007 januárjától működik. A Gyöngyösi Főiskolai Kézilabda Klub (GyFKK) a 2006/2007-es szezontól jutott fel a Nemzeti Bajnokság 1. osztályába. A GyKSzK alapítói közül sokan jártunk ki már az NB 1/B utolsó 2 évének mérkőzéseire is. Gyöngyösön szervezett szurkolás nem létezett. A gyöngyösi szurkolók zömmel egykori kézilabdázókból, vagy egyszerűen a mérkőzések hangulatával megfertőzött emberek lettek. A klub alapítóinak a kezdetektől az volt a filozófiája, hogy lehetőség szerint mindent megtegyünk a csapatért akár a pályán akár a pályán kívül. Spontán szerveződés folytán alakultunk és ez a kohéziós erő tart minket össze azóta is. Az alapító tagok 75 %-át szerencsére a mai napig tagjaink között tudjuk. Filozófiánk a kezdeti jelképünkre a farkasra jellemző elszántság volt és ez a „falkaszellem” sok helyen szimpátiát váltott ki az emberekből.
Első NB1-es évünkben a csapat meglepetésre simán benn tudott maradni az első osztályban. Szurkolói tevékenységünket nagyban segítette a klubtól kapott folyamatos ingyenes busz támogatás. Voltak mérkőzések, ahová két busznyian utaztunk el és a lelátón az volt az újdonság, ha nem a gyöngyösiek csináltak hazai pálya hangulatot. Voltak olyan mérkőzéseink, ahol a hazaiak inkább abbahagyták a buzdítást, mert semmi esélyt nem éreztek arra, hogy bármiféle ellenállást tanúsítsanak a sárga mezbe öltözött gyöngyösiek ellen. Ekkor a kálvária-parti tornaterem kapu mögötti szekciójában szurkoltunk. A szűk tornaterem lassan oroszlánbarlanggá változott. Még a Szeged és a Veszprém ellen is előfordult, hogy szoros mérkőzéseket játszottunk. Ez a családias hangulat volt jellemző klubunkra az első éveinkben. Legjobb kapcsolatban a szegediekkel voltunk. Ők voltak azok, akik egy hétvégén eljöttek hozzánk és legjátszottuk ellenük az első SzuCsa (szurkolói csapatok) kézilabda mérkőzésünket. Többször jártunk Bajnokok Ligája mérkőzéseken náluk. Sokszor egy teljes szektort megtöltöttek a sárga mezes gyöngyösiek. A bérszurkolás jutalma általában egy finom szegedi halászlé volt. Általában mindenkivel jó viszonyt sikerült kialakítanunk egy kivétellel. Legnagyobb ellenfelünk a mezőkövesdi Magico Ultras szurkolócsoport. Ennek előzménye egy 2002 őszén lejátszott mérkőzés volt, aminek utolsó másodpercei már nem a mérkőzésről szóltak. Ettől kezdve a kövesdiek mindig külön készültek a két csapat rangadójára, amit csak fokozott a szervezett gyöngyösi szurkolócsoport megalakulása. Természetesen mi sem maradtunk tétlenek ebben a kontexusban.
Fordulatot hozott az új városi rendezvénycsarnok megépülése is életünkben. Sokan elhagyták csoportunkat, de még több új taggal gazdagodtunk. A közösség kemény magja szerencsére megmaradt. Többen rendszeresen látogatjuk a Magyar férfi kézilabda válogatott mérkőzéseit is. Szerencsére jó kapcsolatainknak köszönhetőn városunkban Gyöngyösön is 3 ízben szurkolhattunk a magyar válogatottnak.
Jelentős szerepet vállaltunk a 2009 nyarán a GyFKK férfi szakosztályának megszűnése után létrejött Gyöngyösi Kézilabda Klub (GyKK) megalakulásában. A GyKSzK kezdeményezésére lépett be Gyöngyös Város Önkormányzata a férfi kézilabdázás komoly támogatójaként, így megmentve a gyöngyösi első osztályú kézilabdázást. Ettől a pillanattól kezdve a GyKK vezetőségében is szerepet kapunk az országban egyedülálló módon. Talán ennek is köszönhető a GyKK-ra azóta is jellemző elhivatottság, ami azóta nem csak Gyöngyös város címerében, hanem a Gyöngyösi Kézilabda Klub logójában is megjelent. Annak ellenére a GyKSzK és a GyKK is létezik, hogy papíron 3 ízben estünk ki az első osztályból. Remélhetőleg egy jövőbeni transzparens működéssel a GyKSzK-nak is sikerül minél több tagot a fiatalok közül is tagjai közé csábítani. Sajnos erőnk és erőforrásaink végesek, ezért az utóbbi évek nehézségein nehéz úrrá lennünk. Mindenkit sok szeretettel várunk tagjaink közé aki bármit képes tenni a gyöngyösi kézilabdázás érdekében!
CSAK A GYÖNGYÖS!
Elérhetőségeink:
Erdei Mihály, elnök: +36/30/6552680 e-mail: erdei.misi@t-online.hu
Vernyik László, alelnök: +36/30/2052718 e-mail: vernyikl@citromail.hu
Szanyi Tamás, alelnök: +36/30/6768768 e-mail: t_szanyi@hotmail.com
